
Ukrán mesterlövészt küldene Orbán Viktorra egy tiszás aktivista
“2006 körül történt, hogy felmentem a lakására. Én még csak nem is tudtam, kiről van szó, a barátom mondta, hogy egy ismert, híres ember. Nem igazán akartam a dolgot, amikor kiderült, hogy konkrétan miről is van szó, mit kell csinálni, de azt mondta, hogy ő már fizetett érte és lebeszélte” – mondta a Magyar Jelennek Lakatos Márk egy több mint másfél évtizeddel ezelőtti áldozata. Az akkor 16 éves fiú most felnőtt, családos férfi. A trauma, amit akkor átélt, az egész életére kihat. Annyira szégyelli, hogy részese volt egy ilyen homoszexuális együttlétnek – ráadásul gyerekként-, hogy eddig senkinek sem beszélt róla. Még a feleségének sem.
A férfi történetéből két fontos momentum rajzolódik ki Lakatos áldozatairól és a gyermekprostitúciós rendszer működéséről: nem csak az intézetis gyermekek, hanem a csellengő fiatalok is potenciális célpontok voltak, egy-egy gyermek kiközvetítése pedig egy maffiaszerű hálózaton keresztül történt.
A riportunkban megszólaló férfi akkoriban 16 éves volt. Mindig ugyanazokon a tereken, parkokban lógtak, és baráti társaságukban intézetis fiatalok is megfordultak. Őt egy barátja győzte meg, aki felett pedig a komolyabb nagyfiúk voltak a hálózatban.
Tényleg úgy működött, mint egy maffia
– fogalmazott.
Azt mondta, ő még viszonylag könnyen megúszta. Állítása szerint kétszer küldték el a stylisthoz, aki orálisan élvezkedett rajta. A két alkalomból az egyik félbe is maradt, mert Lakatos kapott egy telefont, és el kellett mennie.
Tízezer forintot fizetett, ami akkoriban nagyon nagy pénz volt a magunkfajta gyerekeknek
– magyarázta.
Hozzátette, ezek a pénzemberek pontosan tudták, hogyan lehet megfogni a kiszolgáltatott fiatalokat. Azzal, hogy megkaphatják könnyedén, amire vágynak, egy márkás cipőt vagy ruhát. A Lakatos-féléknek ez a pénz semmi volt, és megkaptak érte egy gyereket, aki aztán egy életre traumatizálódott – mondja az áldozat.
Őt személy szerint a mai napig megviseli, ha felidézi az akkor történteket.
Arról is beszélt, hogy a bennük lévő szégyen és a más ügyekből adódó kiszolgáltatott helyzetük miatt nem is mertek olyan vallomást tenni, ami megállíthatta volna a maguknak gyerekeket vásárló ragadozókat.
A barátjára még komolyabban kihatottak az akkor átéltek. Ő intézetis volt. Homoszexuális lett. Szerinte azért, amiben részt kellett vennie a státuszszimbólumokat biztosító anyagi forrásokért.

Ukrán mesterlövészt küldene Orbán Viktorra egy tiszás aktivista

Aba-Horváth: a Tisza Párt sajtófőnökének náci karlendítéséről - Ne engedjük, hogy visszatérjen a történelem legborzalmasabb időszaka

Előbb halálosan megfenyegette Orbán Viktort, majd Magyar Péter támogatására szólította fel a magyarokat

A Tisza párt tervei veszélybe sodornák a gazdákat

Menczer: Európában egyre több országban azért soroznak, hogy az ukrán frontra küldjék a fiatalokat

Kocsis Máté: az ukránok hatalomba akarják segíteni a Tiszát

Miközben Zelenszkij halálosan fenyegeti Orbán Viktort, az ukránpárti propagandasajtó önmerényletről hallucinál

A Tisza brüsszeli pártcsaládja megerősítette rendíthetetlen támogatását Ukrajna iránt

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak