
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
„Azt javasoljuk, hogy ennek érdekében a kormány és a főváros közösen kezdeményezze a lakhatási célú operatív programok felülvizsgálatát és új terv keretében, a pénzt fordítsuk kollégiumi férőhelyek bővítésére és megfizethető szolgálati lakások kialakítására" - írta Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra.
2019-ben Karácsony Gergely, lakásügynökséget ígért, amit a 2024-ig nem sikerült felállítani. Végül, a kampány kezdetére összetákolták a Fővárosi Lakásügynökséget, ami egy totális kudarc.
Karácsonyék ügynöksége a lakhatási válságot nem képes megoldani, cserébe minden egyes nap csak viszi a pénzt a kasszából. A 140 ezer budapesti bérelt lakásból, fél év alatt, mindössze két tucatot sikerült bevonni a programba. Ez az eredmény gyakorlatilag a nullával egyenértékű - fogalmazott.
Ezért javasoljuk, hogy a pénzégető lakásügynökség helyett, a lakhatási célú fejlesztésekre tervezett közel 20 milliárd forintos uniós forrást inkább fordítsuk hasznos fejlesztésekre. Ezt a pénzt irányítsuk át olyan lakhatási program finanszírozására, ami érzékelhető módon képes enyhíteni a lakhatási válságot
- hangsúlyozta.
A címlapfotó illusztráció: MTI/ Balogh Zoltán

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe