
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
A 20 éves Laiha Slayton október 4-én édesapjával és kutyájával a Yellowstone Nemzeti Parkba látogatott, kedvencére azonban nem vigyázott eléggé, ez okozta a tragédiát. Rusty a parkban található forrás körül futkározott, amikor hirtelen beleesett a több mint 90 fokos vízbe. Gazdája nem tétovázott, és azonnal utána ugrott, emiatt azonban teste 91 százaléka megégett, a történtek után pedig azonnal az Idahoi Regionális Orvosi Központ égési központjába szállították, ahol azóta is kómában tartják - írta meg a Metro.co.uk.
Laiha felépülése hosszadalmas folyamat lesz, rengeteg műtét vár rá, miután az orvosok úgy döntenek, felébresztik őt a mesterséges kómából.
A fiatal nő apja a lábán szenvedett égési sérüléseket, mivel ő húzta ki lányát a forró vízből, de gyors reakciójának köszönhetően a lány inkább másodfokú égési sérüléseket szenvedett, mintsem harmadfokúakat, ez pedig valamilyen mértékben megkönnyíti majd a kezelését. A lány számára testvére adománygyűjtést indított, ahol eddig 62 ezer dollár, átszámítva csaknem 19 millió forint gyűlt össze.
Laiha kutyája Rusty a baleset következtében elpusztult.
Címlapfotó: gofundme.com

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban