
Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében
Az interjúban több kulcsfontosságú problémát említett meg Kunhalmi Ágnes a baloldali összefogás kampánypolitikáját tekintve. Az azonnali.hu-nak azt is elmondta, hogy a választások előtti utolsó hetekben a Havanna lakótelepen úgy mentek oda hozzá ez emberek, hogy „Ugye kimaradunk belőle?”
A politikus úgy gondolja, hogy a háborút tekintve az összefogásnak határozottan ki kellet volna mondania, hogy mindenképp ki akar maradni a háborúból, és kiemelni, hogy ők jobban figyelnének a háború gazdasági-szociális hatásaira. Hozzátette, hogy szerinte Márki-Zay nem tudott „ezekkel vállaltan konzervatív-liberális közgazdászként azonosulni”, ezért nem voltak képesek megfelelően kommunikálni ebben a helyzetben.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Azonnali: Talán rossz tanácsadói is voltak Márki-Zay Péternek. Kik voltak ezek?
Kunhalmi: Volt egy saját MMM-es tanácsadói köre magyar és külföldi tanácsadókkal. Ők valamilyen oknál fogva még az utolsó körben is a putyinozó plakátokat erőltették.
Azonnali: Erre mondta korábban, hogy az amerikai tanácsadók semmit nem érthettek a magyar történelemből?
Kunhalmi: Igen. De még azok a politikustársaim is, akik ismerik a magyar történelmet, nem mindig tudták ezt napi szintű politikai szituációkra vonatkoztatni. És sokan azt sem értették – pedig a Bige László által finanszírozott nagymintás kutatás világosan felfedte –, hogy a magyar társadalom egy alapvetően konzervatív, keresztény szemléletű társadalom kádári elvárásokkal.
Ráadásul ezt a társadalmat az elmúlt tizenkét évben a Fidesz még inkább jobbra tolta. Ebben kellett volna hatékony ellenzéki, baloldali kampányt csinálni. Az is baj volt, hogy számos közgazdász „orbáni osztogatásról” beszélt.
Azonnali: Mit kellett volna helyette mondani?
Kunhalmi: Ez a gigantikus pénzosztás sok esetben jogos juttatásokat jelentett, a Fidesz a választások előtt próbálta sok éves mulasztásait pótolni – ezt is el kellett volna mondani. Azt kellett volna hangsúlyozni, hogy mi ezen felül további jóléti intézkedéseket szeretnénk, hogy megvédjük a társadalmat a közelgő válságtól, a háború okozta negatív gazdasági hatásoktól. (…) Egy szűk rétegre optimalizáltuk a kampányunkat.
Azonnali: De ez hogy következhetett be? Nem voltak méréseik, kutatásaik arról, hogy mit várnak, mire, hogy rezonálnak a szavazók?
Kunhalmi: Nagyon sok mérés volt, de ezeket is eltérően lehet értelmezni. Amikor megláttam azokat a méréseket, hogy a 8 százaléknyi aktív bizonytalan döntő többsége szerint Orbán jól kezeli a háborút és jól teszi, hogy nem akarja szétbombázni az EU egységét, emellett megszavazza a szankciókat is – amiket amúgy az ellenzék is javasolt akkor azt gondoltam, a háborúról nekünk már nem lenne szabad éles stílusban beszélni. Főleg nem fegyverekről, katonákról. Ehelyett több napig ez volt a tematika a részünkről.
Egy másik felmérés szerint pedig a bizonytalanok úgy látják, a Fidesz is rákényszerül majd ugyan megszorításokra a választások után, de legalább kisebbet csinál, mint mi. Világosan lehetett látni, hogy merre felé kellene menni és mit cáfolni.
Az azonnali.hu teljes interjúját ITT lehet elolvasni.

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében

Kimondta a kulcsember: „Veszélyes időkben a Fidesz a biztos választás”

Orbán Viktor: a választás tétje az is, hogy bevándorló országgá tesszük-e Magyarországot

Orbán Viktor: A következő kormányzati években elérjük az 1000 eurós minimálbért és az 1 milliós átlagbért

Mráz: a Fidesz a tapasztalat és a fiatalítás egyensúlyára törekszik

Benjámin Netanjahu mellett több külföldi politikus is méltatta Orbán Viktort és a Fideszt

Kelemen Hunor: Orbán Viktor vezetésével Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat

Már a Partizánban is arra jutottak, hogy a Fidesz a biztos választás

Őry Péter: a Fidesz a biztos választás a határon túli magyarság képviseletére

Már az ellenzéki sajtó is Fidesz-előnyt számol, Magyar Péter pánikolva akadt ki

„A biztos választás a Fidesz, nem most kell kísérletezni” – Szalai Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel elemzése a Fidesz-kongresszuson

Deák: az öngól is gól – Magyar Péter a Fidesz üzenetét reklámozza