Krasznogorszki támadás - Három újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el

További három gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Crocus City Hall elleni terrortámadás ügyében hétfőn az illetékes orosz bíróság a Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére.

A három gyanúsított Iszlomov Amincson Iszroilovics, Iszlomov Dilovar Iszroilovics és Iszlomov Iszroil Ibragimovics. A RIA Novosztyi hírügynökség a közös vezetéknév és apai nevek alapján arra a következtetésre jutott, hogy egy tádzsik apáról és két fiáról van szó, és úgy tudják, hogy a két fiú honosított orosz állampolgár. A három közül kettő ellen már megtörtént a vádemelés is, míg egy harmadik továbbra is csak gyanúsítotti státuszban van.

A Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális és üzletközpont koncerttermének épületébe péntek este négy fegyveres tört be, nyitott tüzet az emberekre, és kezdett el gyújtogatni. A terrortámadásban és annak következtében 137 ember, közülük három gyermek életét vesztette, és 182-en megsérültek.

A terrortámadás elkövetésével meggyanúsított, tádzsik állampolgárságú Dalerzson Mirzojevet, Szaidakrami Racsabalizodot, Samszidin Faridunit és Muhammadszobir Faizovot szombat reggel elfogták a brjanszki régióban, amint gépkocsival az ukrán határ felé tartottak. Egy moszkvai bíróság hétfőre virradóra május 22-ig előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap közölte, hogy az ügyben összesen 11 embert vettek őrizetbe, és kilátásba helyezte, hogy a tömeggyilkosság összes elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni a büntetését. A négy végrehajtó Ukrajnába akart menekülni - tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak hangsúlyozta, hogy a nyomozás még nem fejeződött be, ezért a hatóságok egyelőre nem állítanak semmit a feltételezett tettesek kapcsolatairól, így arról sem, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez tartoznak-e. Elzárkózott attól, hogy az elnöki adminisztráció nevében kommentálja a történteket, és azt javasolta a sajtónak, hogy a nyomozó hatóságok tájékoztatására támaszkodjanak. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy bántalmazták-e a láthatóan több külső sérülést elszenvedő gyanúsítottakat.

Az estleges nemzetközi összefogással kapcsolatban közölte, hogy az orosz hatóságok önállóan nyomoznak, és hogy jelenleg nincsen szó semmilyen összefogásról. Elmondta, hogy több külföldi vezető kifejezte ez iránti készségét részvétnyilvánítása alkalmával során.


Peszkov megjegyezte, hogy a terrorizmus elleni küzdelem folyamatos, hosszú távú munka, és teljeskörű nemzetközi együttműködést igényel, de ilyen most "a maximálisan kiélezett konfrontációs helyzet miatt" egyáltalán nem létezik.

Azzal kapcsolatban, hogy érkezett-e a terrortámadásra való figyelmeztetés, kijelentette, hogy (a külföldi partnerek) "hírszerzési adatokat soha nem adnak át a Kremlnek", és hogy az ilyen jelzések, egyebek között az Egyesült Államokból, "csak a hírszerző szolgálatok csatornáin keresztül érkeznek", és miután kényes információról van szó, nem szokták közzétenni őket. 

Az állítólagos amerikai figyelmeztetéssel kapcsolatban Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet vasárnap az orosz médiának kijelentette, hogy hozzá ilyen sem a Fehér Háztól, sem az amerikai külügyminisztériumtól nem érkezett.

Peszkov hétfőn arról is beszélt, hogy a Kreml nem vesz részt abban a vitában, amely a terrortámadás miatt a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatban kibontakozott. Arra kérte a sajtót, hogy figyelmeztesse az állampolgárokat: a Telegram közösségi médiában tömegesen jelennek meg terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó ajánlatokat. Az egyik elkövető ugyanis elfogásakor azt vallotta, hogy így bérelték fel a mészárlásra, mintegy kétmillió forintnak megfelelő összegért.

A szóvivő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megerősítsék a bevásárlóközpontok biztonságát.

A moszkvai Pirogov Nemzeti Orvosi és Sebészeti Központ konzultációs és diagnosztikai központból hétfőn 900 embert - pácienseket és a személyzet tagjait - evakuáltak bombafenyegetés miatt. Hasonló okból kimenekítették a közönséget a Mozaika bevásárlóközpontból is az orosz főváros délkeleti részén. 

Az orosz központi bank hétfőn azt javasolta a pénzintézeteknek, hogy töröljék a terrortámadások áldozatainak esetleges hiteltartozását. Ezt egyébként több orosz bank már előbb megtette.

Forrás: MTI

2024. március 25. 20:18
Vizsgálat indult három magyar rendőr ellen egy kegyetlen gyilkosság miatt
Belső vizsgálatot indított a rendőrség egy Budapesten meggyilkolt nő korábban elutasított feljelentése miatt. A kétg...
Megölte barátnőjét a rocksztár, mobiltelefon rögzítette a gyilkosságot
A zenész hiába igyekezett elrejteni a nyomokat, mégis lebukott.
Hogyan lett két gigantikus kanyon a Holdon? Itt a magyarázat
Több milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, egy új kutatás pedig most felfedte a történetét.
Megvan a tökéletes főtt tojás receptje, tudományosan megállapították
A tökéletes főtt tojás bársonyos sárgája puha, szilárd fehérrel párosul – állítják az amerikai tudósok.
Holtan találták meg az eltűnt 11 éves kislányt az erdőben
Nem messze az otthonától gyilkolták meg.
Hatalmas show és Trump a Super Bowl-on
Rekordnézettségre, több mint 120 millió nézőre számítanak a szervezők az idei Super Bowl-on. Az amerikai futball-lig...
21-szer ítélték el a 20 éves fiút, most újra szabad lábon van
A hosszú bűnlajstrom ellenére a bíróság megint adott neki egy új esélyt.
Alig esett hó, most mégis szánkózhatnak
Szánkóztak, hógolyóztak, hóembert építettek, sőt még síelni is tanultak a gyerekek Szolnokon. A Várkonyi téren ugyan...
Drágul a virág, már készülnek a rohamra
Ecuadori vagy kolumbiai vörös rózsát, szív alakú bonbont, plüssmacit, sőt van, aki wellness hétvégét ajándékoz majd ...
Tolatott az autópályán a hibája miatt
Rossz helyen hajtott ki az autópályáról, ezért egyszerűen visszatolatott egy sofőr az M3-ason, az életveszélyes manő...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.