
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Pénteken szörnyű baleset történt a Szeben megyei A1-es autópályán Romániában – írta meg a Maszol.
Egy nyergesvontató sofőrje elvesztette uralmát a kamion felett, majd átszakította a sávelválasztó szalagkorlátot. A jármű a szemközti forgalmi sávban állt meg, miközben egy irányjelző óriástábla tartóoszlopát is kidöntötte.
A tragédiát rögzítették az autópályakezelő forgalomfigyelő kamerái is, melyek felvételei a napokban kerültek nyilvánosságra.
A videó alapján a teherautó bal első kereke defektet kaphatott, ezért történt a szörnyű baleset.
A kamion vezetője a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés