Közel az összes korlátozást feloldják Dániában

Dánia lényegében felold minden, a koronavírus járványa nyomán elrendelt korlátozást kedden dacára annak, hogy továbbra is sok az új fertőzött.

2022. február 01. 07:14

Eltörlik egyebek mellett a maszkviselési kötelezettséget, és az oltási igazolványokat sem fogják ellenőrizni. A nagyrendezvényeket zavartalanul megtarthatják, és az éjszakai szórakozóhelyek is újranyithatnak. Ugyanakkor a be nem oltottakra vonatkozó bizonyos szabályok továbbra is hatályban maradnak.

A kormány a törvényhozás járványügyi bizottságának javaslatát követve visszavonta a Covid-19 társadalmi szempontból kritikus betegségként történő besorolását február elsejével.

Dánia tavaly szeptemberben egyszer már feloldotta teljes körűen a korlátozásokat. A fertőzöttek száma azonban ezt követően megugrott, ami miatt fokozatosan ismét el kellett rendelni a járványügyi intézkedéseket.

A csaknem hatmillió lakosú országban az utóbbi időben tíz- és húszezer között mozgott az új fertőzöttek napi száma. A hatóságok szerint az esetek csaknem száz százalékáért már a koronavírus korábbinál gyorsabban terjedő omikron variánsa felelős. A fertőzöttek magas száma ugyanakkor nem járt kórházak túltelítettségével.

Dániában a járvány kitörése óta több mint 1,7 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és 3755-en hunytak el a kórban.

MTI/Címlapfotó: MTI

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Először szólal meg a tragédia óta
Több mint négy hónapja temették el Babicsek Bernátot, mégsem tud békében gyászolni a családja. A színész 41 évesen f...
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Álmukban végezte ki gyerekeit az apa
Kivégezte lányait, majd öngyilkos akart lenni egy férfi Aszódon. A gyerekek múlt pénteken láthatásra érkeztek hozzá ...
Kocsis Máté: A rezsivédelmi alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is
A háború, az energiaválság és a kockázatos brüsszeli politika veszélyezteti a háztartások rezsiköltségeit - írta köz...
Metrósínekre zuhant egy vak férfi, méterekre volt a szerelvény - Videó
Egy rendőr testkamerája mindent felvett.
Mindenük odaveszett a tűzben - Tények 18.00
A házaspár dolgozott, amikor leégett a házuk, egy gázpalack is felrobbant... További részletek a Tényekben 18.00-kor...
Nacsa Lőrinc: A baloldal még ebben a helyzetben is a rezsicsökkentés eltörléséért kampányol
A baloldal még ebben a helyzetben is a rezsicsökkentés eltörléséért kampányol - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciós...