Közel 2 milliárd forintos vérdíjat tűztek ki a világ legkeresettebb nőjének fejére, akár hazánkban is felbukkanhat

A „Kriprokirálynő” néven ismert bűnözőt utoljára 7 évvel ezelőtt látták Bulgáriában egy repülőre szállni.

Ötmillió dollár, átszámítva mintegy 2 milliárd forintos vérdíjat tűztek ki a világ legkeresettebb nőjének fejére, aki jelenleg is vezeti az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájának, vagyis az FBI körözési listáját – közölte csütörtökön a Metro.

A bolgár születésű Ruja Ignatovát, aki egyébként német állampolgársággal is rendelkezik, minden idők egyik legnagyobb kriptovaluta csalásával vádolják, miután 2014-ben egy OneCoin nevű hamis kriptovalutával összesen 4 milliárd dollárt, átszámítva több mint egybillió forintot csalt ki befektetőktől.


A nő 2017-ben nyomtalanul eltűnt, az FBI viszont csak 2022-ben vette fel a legkeresettebb bűnözők listájára. Korábban a mostani vérdíj töredékét, 100 ezer dollárt ajánlottak annak, aki információval rendelkezik a nő tartózkodási helyéről, most azonban hatalmasat emeltek az összegen. A körözési plakáton a hatóság azt írta, a Kriptokirálynő néven ismert bűnöző nagyon veszélyes lehet, úgy gondolják, álcázott fegyveres őrök kísérhetik, de azt sem tartják kizártnak, hogy plasztikai műtétekkel, vagy más beavatkozásokkal már megváltoztatta eredeti kinézetét.

Az FBI szerint, német útlevéllel utazgathat az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország, Görögország és Kelet-Európa országai között, de azt sem tartják kizártnak, hogy a bolgár maffia meggyilkolhatta.

Ignatovát utoljára 2017. október 25-én látták felszállni a Ryanair Szófiából Athénba tartó járatára, miután egy amerikai barátja lakásából menekült, akiről megtudta, együttműködik az FBI-al.

Címlapfotó: X

2024. június 27. 20:21
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family