
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
Összesen ötmillió forint közbeszerzési bírságot szabott ki a Közbeszerzési Hatóság Döntőbizottsága az Integritás Hatóságra, illetve megsemmisítette az általa kiírt két közbeszerzést is. Ez az az ügy, melyben a New Land Media adott be jogorvoslati kérelmet a Hatóság által lefolytatott kommunikációs közbeszerzés ellen.
Mint arról korábban beszámolt a Magyar Nemzet, júliusban lezárult az a közbeszerzés, amelyben kommunikációs tevékenységéhez keresett partnereket az Integritás Hatóság a következő két évre. A három részből álló, tárgyalásos eljárásban a PR-szolgáltatásokat az Uniomedia Zrt. nyújtja majd, az online és offline médiamenedzsment, médiavásárlás feladatait a Wavemaker Hungary Kft. – Media Vision Advertising Kft.– Redboxcom Kft. konzorciuma, a kreatív tervezési és gyártási feladatokat pedig a Super11 Creative Zrt. nyerte el. A közbeszerzés összértéke 24 hónapra 1,13 milliárd forint, amelynek hetven százalékát köteles lehívni a hatóság.
Ezt azonban most a Közbeszerzési Hatóság megsemmisítette.

Fotó: MTI
A pályázaton indult a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. is, amely az első és a harmadik feladatra a legolcsóbb ajánlatot adta. Az elbírálásnál az ár hatvanszázalékos súllyal szerepelt, a szakmai ajánlat elbírálása negyven százalékkal, ám mégsem a New Land Media Kft. mellett döntött az Integritás Hatóság.
Az Integritás Hatóság bíróság előtt támadja meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozatát.
A balliberális sajtó szerint a túl drága Balásy cégcsoport adta a legkisebb árat az Integritás Hatóság pályázatán
Lezárult az a közbeszerzés, amelyben kommunikációs tevékenységéhez keresett partnereket az Integritás Hatóság a következő két évre – olvasható a szervezet oldalán. A közlemény szerint a három részből álló, tárgyalásos eljárásban a PR-szolgáltatásokat az Uniomedia Zrt. nyújtja majd, az online és offline médiamenedzsment, médiavásárlás feladatait a Wavemaker Hungary Kft. – Media Vision Advertising Kft.– Redboxcom Kft. konzorciuma, a kreatív tervezési és gyártási feladatokat pedig a Super11 Creative Zrt. nyerte el. A közbeszerzés összértéke 24 hónapra 1,13 milliárd forint, amelynek 70 százalékát köteles lehívni a Hatóság. Az árverseny mellett fontos szempontként figyelembe vett szakmai minőséget szakértő zsűri bírálta el – ismertették.
A pályázaton indult a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. is, amely az első és a harmadik feladatra a legolcsóbb ajánlatot adta. Az elbírálásnál az ár hatvanszázalékos súllyal szerepelt, a szakmai ajánlat elbírálása negyven százalékkal, ám mégsem a New Land Media Kft. mellett döntött az Integritás Hatóság.
Megjegyzendő, hogy a balliberális sajtó korábban gyakorta hangoztatta, hogy a New Land Media Kft. túlárazott szerződésseket köt az ügyfeleivel, amire ráerősített Magyar Péternek, a baloldal új üdvöskéjének egy korábbi állítása. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy túlárazott szerződéseket kötött a New Land Media Kft. a Diákhitel Központtal, azonban most az Integritás Hatóság számára az említett cég adta a legolcsóbb ajánlatot, így megdőlt a baloldal állítása a túlárazott szerződésekről.

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk