
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A hatóságok szerint a három 18 éves Colorado állambeli fiatal áll egy április 19-i haláleset mögött. Az áldozatot, a 20 éves Alexa Bartell-t betört szélvédőjű autójában holtan találták hozzátartozói, miután lehajtott az autóútról. Halálát egy kő okozta, amelyet az autó szélvédőjére hajítottak - közölte a helyi rendőrhatóság szóvivője. Hozzátette, hogy a fiatalokat szándékos emberöléssel vádolják, de ezek valószínűleg újabb vádakkal egészülnek ki.
A nyomozás alapján a 3 fiatal további, legkevesebb hét esettel hozható összefüggésbe azon az éjszakán, amikor a fiatal nő meghalt, két autó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.
A hatóságok közlése szerint a tettesek április 19-én a késő esti órákban Denvertől északnyugatra 10-15 centiméter átmérőjű, mintegy 1,5-2,5 kilogramm súlyú köveket kezdtek dobálni közlekedő autókra. A nyomozók mobiltelefon-cellainformációk, valamint lakossági bejelentések alapján jutottak a gyanúsított fiatalok nyomára, akiket otthonukban vettek őrizetbe szerdára virradóra - közölte a hatóság.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott