
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk – ezzel a beharangozóval reagált Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az olasz antifasiszta apjának „megalapozatlan vádaskodására”. Roberto Salis azt állítja, hogy kínozták a magyar börtönben lányát, Ilariat, aki egy radikális baloldali szervezet tagjaként ártatlan emberek megtámadásáért érkezett az országba.
Kovács Zoltán Facebook-videón reagált az apuka szavaira: „Az elmúlt hetekben egy új politikai támadás-és gyalázkodássorozat indult el Magyarország ellen”. Kovács azt is hozzátette, hogy Roberto Salis tette politikai témává a saját lánya ügyét, most pedig csodálkozik azon, hogy ezekre a megalapozatlan vádakra politikai válaszok születnek.
„Édesapaként talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy hogyan keveredhet újra egy ilyen ügybe a lánya, hiszen nem előzmények nélkül való ez az ügy sem, korábban is voltak érintettségei a hölgynek. Ne felejtsük el, hogy rendkívül súlyos bűncselekményről van szó, amelynek a büntetési tételei is rendkívül súlyosak a magyar jogrendszerben."
Amikor pedig politikai vádakat fogalmaznak meg ellenünk, ne csodálkozzon senki azon, hogy politikusok fognak kiállni megcáfolni ezeket a vádakat, hiszen Magyarország tekintélyének, becsületének, az intézményrendszer, ez esetben a bíróságok függetlenségének a megvédése kutya kötelességünk
– fogalmazott az államtitkár.
A videót itt tekinthetik meg:
Borítókép: MTI/Lakatos Péter / Forrás: Mandiner

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár