
Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít
Hangsúlyozta, a pápalátogatás ékes bizonyítéka volt annak, hogy Magyarországon az állam és az egyház együttműködésének új modellje jött létre, amely a feladatmegosztásból táplálkozik, nem pedig alá- vagy fölérendeltségből. Jó úton indultunk el több mint tíz éve - rögzítette az államtitkár, aki szerint az elmúlt három napban mindenki megelégedésére, tökéletesen működött együtt az állam és az egyház.
A magyar kormánynak a hagyományos családról és a hagyományos nemi szerepekről vallott felfogása is teljes mértékben egybecseng a pápa által elmondottakkal
- folytatta Kovács Zoltán.
Hozzátette, a mindent eltörölni igyekvő woke-kultúra Közép-Európában "masszív" politikai és egyházi falakba ütközik.
Kovács Zoltán hangsúlyozta: a Papp László Sportarénában a fiatalok megszólításával nyilvánvalóvá vált, hogy az egyház üzenetei a társadalom szempontjából élő, szerves üzenetek, "rezonálnak a társadalommal."
Úgy fogalmazott: ahogyan a Szentatya megszólította a fiatalokat, az minden szempontból "menő volt".
Közölte: az egyházfő Budapesten töltött három napja a biztonságról szólt, erre Ferenc pápa nem várt cselekedetei is utaltak, például amikor a bazilika lépcsőjénél az emberek közé ment.
A szervezés kereteiről az államtitkár elmondta, hogy a pápalátogatás megszervezésére hétmilliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésre, az pedig rekordidőnek számít, hogy Magyarország két hónap alatt felkészült az eseményre.
Kovács Zoltán köszönetet mondott az MTVA-nak, amely 10 helyszínről 17 órányi képi, valamint 18 órányi rádiós műsoridőben adott számot Ferenc pápa látogatásáról, és világszerte emberek százmillióinak tette lehetővé, hogy kövessék az eseményeket.
Arra a kérdésre, hogy mi alapján döntöttek a különböző helyszíneken a sajtóorgánumok akkreditációjáról, Kovács Zoltán azt felelte, a helyszíneken fizikai korlátok is voltak, és a Ferenc pápával együtt utazó, a Vatikánnál akkreditált 73 újságíró elsőbbséget élvezett.
Ugyanakkor a közmédia élőben közvetített minden eseményt, az MTI pedig ingyen biztosította az eseményekről készített fényképeit, így minden médium ugyanúgy el tudta végezni a munkáját, mintha a helyszínen lett volna.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója elmondta, a TEK rendkívüli esemény nélkül és "a vatikáni szervek egyöntetű álláspontja szerint világszínvonalon" végezte el a pápa napi 24 órás személyi védelmét. A szakmai sikerért a főigazgató köszönetet mondott a hazai és nemzetközi társszerveknek, a polgári és katonai szolgálatoknak is.
Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt mondta: a nagyon alapos előkészítésnek és a széles körű együttműködésnek köszönhetően a rendőrség szempontjából is rendkívüli események nélkül fejeződött beFerenc pápa magyarországi látogatása.
Minden az elképzeléseinknek, a tervekben rögzítetteknek megfelelően alakult
- jelentette ki, megjegyezve: a három nap alatt 7510 rendőr és 96 polgárőr működött közre a rendészeti feladatokban.
Kitért arra is, hogy a pápa ittléte alatt a lezárások ellenére sem alakult ki sehol jelentős torlódás, mivel sokan választották autózás helyett inkább a tömegközlekedést és komolyan vették a tilalmakat a gépjárművezetők is.
Jelezte: összesen 36 kilométeren korlátozták a parkolást, a tilalmakkal összefüggésben pedig négyezer szórólapot és ezer plakátot helyeztek ki, és végül mindössze 310 járművet kellett elszállítani.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Kovács Zoltán hivatalos Facebook-oldala

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége

Takács Péter: már nem csak mi magyarok mondjuk azt, hogy állj, és ne tovább Ukrajna kapcsán

Az egy százalékos DK nekiment a Mediánnak, csalással vádolva a kutatócéget

Menczer: Brüsszel diktálta és a balos “szakértők” írták a Tisza megszorító csomagját

Állandósult a kormánypártok stabil előnye a Tisza Párttal szemben

Kocsis Máté: Kitört a baloldali belháború a Tisza Párt és a DK holdudvara között

ÉKM: fontos mérföldkő a tárca és a fuvarozói szakmai érdekképviseletek közötti egyeztetésben

Orbán Viktor: Brüsszel megy tovább a háború útján, minden békeszerető magyar támogatására szükségünk lesz

Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök