Korrupció: házkutatás és gyanúsítások Óbudán

A Magyar Nemzet értesülései szerint több személyt meggyanúsítottak a hatóságok az óbudai önkormányzatnál történt keddi házkutatást követően. Mint azt korábban megírta a lap: Czeglédy Gergő baloldali alpolgármester csuklóján pedig kattant a bilincs, a hatóságok őrizetbe vették a politikust. A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán folytat nyomozást.

Úgy tudják, a hatóságok kedden több személyt is meggyanúsítottak amellett, hogy őrizetbe vették Óbuda baloldali alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt.

Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden házkutatást tartott az óbudai önkormányzatnál korrupciós bűncselekmények gyanújával. A nyomozók a KNYF közleménye szerint más helyszíneket is átkutattak. Az akció részleteiről hiába faggatta a Magyar Nemzet a hatóságot, azt a választ kapták, hogy „a sajtóközleményükben foglaltakon túlmenően egyéb adat jelenleg nem közölhető.”

A megalapozott gyanú szerint egy férfi a saját cégén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda–Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított-társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

Fotó: Óbuda.hu

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte.

Czeglédy Gergő alpolgármester tevékenysége már az önkormányzati választás kampánya során gyanút keltett: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje például arról beszélt, hogy 2019 óta Czeglédy 183 millió forinttal növelte értékpapívagyonát és öt új ingatlant is beszerzett.

2024. június 19. 09:41
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...