
Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon
A forrás szerint a francia színésznő be van oltva a koronavírus ellen, nincsenek tünetei, de a tesztje néhány nappal ezelőtt pozitívnak bizonyult. Léa Seydoux jelenleg az orvosa véleményét várja abban a kérdésben, hogy részt vehet-e a fesztiválon a Variety amerikai szaklap értesülése szerint, amit a színésznő megerősített.
A franciák világsztárja az egyik leginkább várt vendég idén a vörös szőnyegen, miután A feleségem történetének főszerepén kívül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch című vígjátékában és két francia filmben, Bruno Dumot France (Franciaország) és Arnaud Desplechin Tromperie (Megcsalás) című alkotásában is játszik.
A magyar versenyfilm bemutatója szerdán lesz.
A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott, kedden kezdődött filmfesztivál az első olyan nagy nemzetközi kulturális esemény, amelyet hagyományos módon, az alkotók és a szakmai közönség személyes részvételével rendeznek meg. A vetítőtermek 100 százalékos kihasználtság mellett működhetnek, de a fesztivál területére csak a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a helyben ingyen elérhető, 48 óránál nem régebbi negatív teszt) felmutatásával lehet belépni, és a maszkviselés is kötelező.
A fesztivál tesztelőállomásán naponta csaknem 4 ezer szűrést végeznek, amely alól a sztárok sem kapnak felmentést, ha nincsen érvényes oltási igazolásuk.
A szervezők tájékoztatása szerint eddig nagyon kevés pozitív esetet találtak a szűrések során.
"Nincs járványgóc Cannes-ban" - mondta szombaton Thierry Frémaux fesztiváligazgató. "Mindenki nagyon vigyáz, példásan akarunk viselkedni, azt szeretnénk, ha a fesztivált végig meg lehetne tartani, és a pandémia véget érne" - tette hozzá.
Pierre Lescure elnök elárulta, hogy szombaton nem volt pozitív teszt, pénteken egyetlen pozitív esetet találtak, s a fesztivál keddi kezdete óta pedig naponta átlagosan két embernek bizonyult pozitívnak a gyorstesztje.
A szervezők azért is hangsúlyozzák a járványügyi szabályok betartását, mert a fertőzőbb delta variáns egyre nagyobb teret nyer Franciaországban, az új fertőzéseknek már több mint felét okozza, emiatt az utóbbi napokban ismét emelkedtek a napi esetszámok, jóllehet a kórházban ápoltak száma még mindig csökkendő tendenciát mutat. Az elnöki hivatal által összehívott egészségügyi védelmi tanács hétfőn vitatja meg, hogy szükség van-e újabb korlátozásokra a koronavírus-járvány egy esetleges negyedik hullámának elkerülésére.
MTI/Címlapfotó: Facebook/Dailydoseofelegance

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban