
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Egyre több nemzetközi hatóság kéri Kínától, hogy engedélyezzék a tudósok számára az akadálytalan hozzáférést a koronavírus eredetéről folytatott kutatásnak.
Egy csapat hónapok óta vizsgálja a COVID-19 eredetét, miután az ország sokadik próbálkozásra beengedte a nemzetközi küldöttséget.
Korábban összeesküvés-elméletnek titulálták azt a feltételezést, hogy egy laboratóriumból származik a vírus, ma már a valószínűsíthető kategóriába sorolják azt. A The Sunday Times beszámolója szerint, a brit hírszerzést egyre jobban foglalkoztatja a feltételezés, miszerint ember alkotta lehet a koronavírus.
Egy nyugati hírszerzési forrás azt mondta:
"Lehet, hogy vannak olyan bizonyítékok, amelyek egy bizonyos irányba visznek minket, és lehetnek olyanok is, amelyek a másik irányba. A kínaiak mindkét esetben hazudnak. Nem hiszem, hogy valaha is meg fogjuk tudni" - mondta el a brit lapnak egy nyugati hírszerző.
Korábban az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden felkérte az amerikai hírszerzést, hogy nézzenek utána ennek az elméletnek, és térjenek vissza egy jelentéssel 90 napon belül.

Fotó: MTI/Komka Péter
A népszerű közösségi oldal tavaly jelentette be, hogy visszavon minden olyan bejegyzést, amely szerint a COVID-19 ember alkotta, mivel ezt félretájékoztatásnak minősítettek, ezen az irányelven azonban módosítottak.
"A vírus eredetével kapcsolatos folyamatban lévő vizsgálatok fényében és a közegészségügyi szakértőkkel konzultálva már nem távolítjuk el azon bejegyzéseket, amelyek arról szólnak, hogy a COVID-19 ember alkotta vírus" - közölte a techóriás a CNN Business-sel.
Egyre jobban összefutnak a szálak, ugyanis a Wuhani Virológiai Intézet nagyon közel volt az első jelentett esethez még 2019 decemberében.
A The Wall Street Journal jelentése szerint azonban pár tudós a hivatalos fertőzöttek előtt néhány héttel betegedtek meg.
"Nyugtalanító az a csend, amely Wuhanból érkezik. Ki kell nyitnunk a 'kriptát' és bele kell néznünk, hogy mi történt, csak így vagyunk képesek megvédeni magunkat a jövőben. Vizsgálatokat kell folytatnunk együttműködve a WHO-val és a világ szervezeteivel" - közölte Tom Tugendhat, a brit külügyi választott bizottság elnöke.
Scott Gottlieb, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság korábbi biztosa vasárnap kijelentette, hogy a véletlenszerű laboratóriumi kiszivárgások mindennaposak, mivel sok helyen nem tartják be a biztonsági protokollokat.
Gogglieb hozzátette, hogy korábban is volt már erre példa Kínában, a SARS-1 kapcsán, hogy laboratóriumi dolgozók fertőződtek meg, amelyet később az ország szintén csak nagyon nehezen ismert el.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról