
Schiffer András szerint jó a Fidesz szlogenje, „a biztos választás”, a magyar választó a megszerzett kényelmet, biztonságérzetet nem akarja elveszíteni
A család a nemzet alapja, Magyarország kormánya pedig számos intézkedéssel segíti a családokat. A családtámogatási rendszerünk Európában egyedülálló. A háború okozta nehéz helyzetben nemcsak megvédjük az intézkedéseket, hanem tovább is bővítjük azokat
– mondta a kormányszóvivő, majd kiemelte az első házasok adókedvezményét, a babaváró támogatást is.
Azzal folytatta, hogy 2024-től ráadásul 10 millió forint helyett 11 milliós keretösszegre nő a babaváró, az ugyanis a cél, hogy a vágyott gyerekek minél előbb érkezhessenek a családba.
Sikeres volt a kistelepülésen élők otthonteremtési támogatása, a falusi CSOK. 2024 januárjától ennek is jelentősen emelkedik a keretösszege – tette hozzá.
A termékenységi arányszám 2021 végére 1,59-re nőtt, ezzel a teljes termékenységi arányszám Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül; 160 ezerrel több gyermek született meg a kormányzati politika eredményeként. Továbbra is azért dolgozunk, hogy minél több család válhasson teljessé azzal, hogy megszülethetnek a vágyott gyermekek
– szögezte le a videó végén.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Schiffer András szerint jó a Fidesz szlogenje, „a biztos választás”, a magyar választó a megszerzett kényelmet, biztonságérzetet nem akarja elveszíteni

Szijjártó: a kormány továbbra is nemet mond a migrációra

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja

Orbán Viktor meglepte Ildikó nénit, ő az egymilliomodik magyar, aki gondosórát visel

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet