
Megtalálták az eltűnt orvos holttestét egy tóban
A gyerekek és a fiatal felnőttek túl korán elkezdenek inni és túl sokat isznak
- jelentette ki sajtótájékoztatóján Sophie Lohde belügyminiszter, aki egyúttal aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbbé válik a snusfogyasztás is.
A jelenség elleni küzdelem jegyében tilos lesz hat százalékosnál magasabb alkoholtartalommal bíró italokat eladni 16 és 18 év közötti fiataloknak. Korábban a korlátozást 16,6 százalékban állapították meg.
Emellett a snusre kivetett adót a duplájára emelik, megdrágítva ezzel a snuscsomagok árát is, valamint tilos lesz "kedvelt ízű és illatú" dohánypótló termékek hirdetése.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A dán nemzeti egészségügyi hatóság adatai szerint Dániában a 15 évesek körében a lányok 22 százaléka, a fiúknak pedig 27 százaléka hetente fogyaszt alkoholt. Az ESPAD (Európai iskolavizsgálat a fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól) 2019-es becslései szerint a 15 és 16 év körüli dán fiatalok 40 százaléka volt már részeg a felmérés elkészítése előtti 30 napban. Ez a legmagasabb arány Európában, ahol az átlagos érték 13 százalék.

Megtalálták az eltűnt orvos holttestét egy tóban

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél