
Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek
Egy ötliteres kannát töltötte tele benzinnel és egy Molotov-koktélt készítette a férfi, aki fel akarta gyújtani édesanyja házát Tiszaföldváron. Már régebben is fenyegette rokonait azzal, hogy rájuk gyújtja a házat, de csak most fajult el addig a veszekedés, hogy körbelocsolta a házat benzinnel. Amikor ezt az anyja ezt észrevette, szinte sokkos állapotban rohant át a szomszédjához, aki nyilatkozott a Tényeknek.
„Az anyukája ideszaladt át, mert már olyan ideges volt, hogy nem tudta beütni a telefonszámot és én segítettem neki. Azt mondta, hogy Jancsiban volt egy kis ital, meg hogy fel akarta gyújtani a házat” – mondta a szomszéd.
A férfi részeg volt, amikor összeveszett anyjával és unokaöccsével, ezután ment ki az udvarra. Meghallotta, hogy édesanyja valakivel telefonál, amire azt hitte, hogy a rendőröket hívja, ezért azt üvöltötte, hogy mire ők kiérnek, addigra már felgyújtja a házat. 3 liter benzint locsolt a ház falára, majd elővette az öngyújtót, de az nem működött, ezért nem tudta felgyújtani végül a házat. A környékbelieket megdöbbentette az eset.
A szomszédok értesítették a rendőrséget, akik elfogták a férfit. Az ügyészség indítványozta a letartóztatását.
A bíróság döntése ellen a férfi fellebbezett, az ügy tárgyalással folytatódik.

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől