
Komáromi leszámolás: egy targoncással akarta megöletni kollégáját egy férfi
A gyanútlan munkatárs nem is sejtette, miben vesz részt. A gyilkossági kísérlet kitervelője most áll bíróság elé.
Tenyek.hu 2023. október 15., vasárnap 17:50
Kis híján összepréseltette munkatársát egy dél-koreai férfi az egyik komáromi gyár csarnokában még 2020. május 9-én.
A dolgozó kérte kollégáját és egy mongol társukat, hogy a szokásos módon gyűjtsék össze a szemetet. Ekkor azonban, nem tudni, mi okból, a férfi azt mutatta a munkatársának, hogy másszon bele a vastag szövésű, átlátszatlan, merev takarófóliába, amit az nem akart megtenni, ezért erővel beletuszkolta őt, majd bezárta a zsák száját. Utasítására a mongol munkás megfogta a csomagolóanyag széleit.
A dél-koreai férfi ezután intett a közelben dolgozó targoncásnak, hogy jöjjön és nyomja össze a zsákot. A rakodó vezetője nem is sejtette, hogy mi van a kérés hátterében, azt hitte, csupán szemét van a fóliában.
Elkezdte összelapítani a gép villájával, ami az áldozat fejét és hátát is érte, ezért felkiáltott. A segélykérést meghallotta a targoncás, aki a mongol munkással együtt kiszabadította, majd mentőt hívott.
A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjai lebénultak, de akár bele is halhatott volna.
Az utasítást adó dolgozót emberölés kísérletével vádolja az ügyészség, és hétfőn áll újra bíróság elé – írta a Komárom-Esztergom Vármegyei Hírportál.
+Ez is érdekelheti

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura

Embertelen, mire bukkantak egy kamion rakterében

SZÉP-kártya: Hétfőtől újra hideg élelmiszer is vásárolható vele, íme a részletek

Videón az egri autónyitogató fantom
