
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Kocsis Máté a Fidesz nemzeti konzultációról szóló országjárásának dombóvári fóruma előtt kifejtette: bár a júniusi európai parlamenti választáson 27 tagországból 20 a változásra szavazott, az Európai Bizottság változatlan formában, vezetővel és elképzelésekkel alakult meg.
"Az EU megpróbálja ránk erőltetni azt, hogy részt vegyünk egy gazdasági hidegháborúban, a keleti és a nyugati gazdaságok ketté szakításán dolgoznak" - jelentette ki.
Közölte, Magyarországnak az az érdeke, hogy gazdasági semlegességre törekedjen. A magyar nemzeti össztermék 76 százaléka exportból származik, ezért az ország abban érdekelt, hogy a világ minden égtája felé kereskedni tudjon. Ezért vitában állunk a brüsszeli elittel - jegyezte meg.
Céljaink közé tartozik, hogy újra erőssé tegyük Magyarországot az új gazdaságpolitikával - mondta.

Kiemelte, a kkv-k megerősítése azért különösen fontos, mert Magyarországon 900 ezer vállalkozás 99 százaléka mikrovállalkozás és kkv. A hétfőn megkötött bérmegállapodás mellett fontosnak nevezte azok a kiegészítő támogatásokat, amelyek "a magyar életet segítik". Ezek között említette a munkáshitelt, amelyet a szakképzésben résztvevő fiatalok egyfajta diákhitelként vehetnek igénybe.
Beszélt arról is, hogy a családi adókedvezmény két ütemben 2026. január 1-vel száz százalékkal nő: egy gyermek esetében 10 ezerről 20 ezer, két gyereknél 20 ezerről 40 ezer, három gyereknél 100 ezerről 200 ezer forintra emelkedik.
Jelezte: a lakhatás kérdésében számos intézkedéssel készül a kormány. Ezek között lesz kedvezményes kamatozású lakáshitel, és kidolgozás alatt áll az, hogy a cégek leírhatják az adójukból a munkavállalóiknak nyújtott lakhatási támogatást. A korábbi otthonteremtési és -felújítási támogatásokhoz hasonlóan hárommillió forintos keret áll rendelkezésre a falvakban élő fiatal, gyermekes családok részére - ismertette.

Ezeket az intézkedéseket támadják Brüsszelből és itthonról is. Csak akkor tudjuk erőssé tenni újra Magyarországot, ha az emberek támogatását maga mögött tudja a kormány - fűzte hozzá.
A frakcióvezető bemutatta Csibi Krisztinát, a Fidesz és a KDNP jelöltjét a január 12-i dombóvári időközi választáson. Dombóváron azért kell időközi választást tartani, mert az itt 2022-ben mandátumot szerző Potápi Árpád János fideszes képviselő október 17-én elhunyt.
"A választáson a Tisza Párt el sem mert indulni, sajnos nem fogjuk tudni megmutatni a kormánypárti fölényt a nagyszájú paprikajancsikkal szemben" - fogalmazott Kocsis Máté.
MTI/Fotók: MTI/Kacsúr Tamás

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt