
,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett
Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében azt írta: az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével, a tagjelölteknek eddig is minden egyes kritériumot teljesíteniük kellett, most sem lehet kivételezni aktuálpolitikai és ideológiai szempontok miatt.
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: "olyan nincs", hogy Ukrajna beelőzze a csatlakozásra váró észak-balkáni országokat, ráadásul úgy, hogy még a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket sem teljesítette, többek között a kisebbségek helyzetére és nyelvhasználatára vonatkozóan.
Kocsis Máté értékelése szerint nem tisztázott, hogy az ukrán tagság milyen hatással lenne például az unió költségvetésére, a kohéziós és agrárpolitikájára, ezért ezt a kérdéskört "nulladik lépésként" meg kell vitatnia a tagállamok vezetőinek. Hozzátette: az ügyben konszenzusra lenne szükség, de ez ma hiányzik.
A nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője azt írta: nem lehet felelősségteljes döntést hozni a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, ezért arra kérik a kormányt, hogy a fenti álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben.
Az Országgyűlés honlapján olvasható, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője által jegyzett határozati javaslat szerint az Európai Bizottság Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére irányuló javaslata előkészítetlen, következetlen és nincs tekintettel Magyarország alapvető érdekeire. Az Országgyűlés stratégiai vitát tart szükségesnek az EU Ukrajna-politikájának valamennyi eleméről, és e vita lezárultát megelőzően a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos döntések nem időszerűek - áll az indítvány szövegében.
Az előterjesztés rögzíteni kezdeményezi, hogy az Országgyűlés elítél és visszautasít minden politikai és pénzügyi nyomásgyakorlást, ami Magyarországot szuverén álláspontjának megváltoztatására kívánja kényszeríteni, valamint felhívja a kormányt, hogy a határozati javaslatban foglalt álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben az Ukrajna csatlakozási folyamatával kapcsolatos döntések során.
MTI

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst