
Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani
"A Fidesz-frakció nevében tájékoztatom Önöket, hogy döntöttünk Finnország NATO-csatlakozásának támogatásáról. Az erről szóló parlamenti szavazást március 27-ére előrehozzuk, azon egységesen igennel fogunk voksolni. Svédország ügyében a képviselőcsoport később dönt" - írta Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében "a hazai és nemzetközi szereplők" figyelmét arra hívta fel: a magyar Országgyűlés szuverén testület, és legfőbb népképviseleti szervként kizárólag egyetlen felettese van, a magyar választópolgárok közössége.
"Ezért semmiféle nyomásgyakorlást nem fogadunk el sem külföldről, sem külföldi megrendelésre dolgozó magyar baloldali politikusoktól, sem NGO-któl, sem a médiától arra vonatkozóan, hogy a parlament mikor, milyen ütemben, milyen ügyeket tárgyaljon, azokról mely napokon szavazzon" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: minél nagyobb nyomást gyakorolnak egy döntés gyors meghozatalára, az minden esetben annál alaposabb megfontolást igényel. Kocsis Máté azt is leszögezte: a kormány és a parlamenti többség "nem dollárbaloldali, hanem szuverenista jobboldali", ezért ez az elv az irányadó a jövőre nézve is - közölte az MTI.

Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani

Szijjártó: a migránsbetelepítést egyedül a nemzeti kormány tudja megakadályozni

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország