
Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott
Ruszin-Szendi egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok, úgy fogalmazott: „hogy ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok, lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk
– idézte Ruszin-Szendi Romulusz Kocsis Máté.
Hozzátette, hogy szintén csütörtökön a Tisza Párt elnöke rátámad a haderő-fejlesztésére, számonkérve a honvédelmi minisztert és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt.
Milyen érdekes az is, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók. Lehet, hogy már az is a művelet része volt?
– emelte ki a fideszes politikus.
Mindezeket követően pénteken az ukrán titkosszolgálatok széleskörű lejárató hadjáratot indítottak Magyarország ellen.
Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Csak ő tudja megmondani, miért tette.
A szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben.
Minden eszközzel meg fogjuk védeni a hazánkat!
Dicsőség Magyarországnak!
– hangsúlyozta Kocsis Máté.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen

Engedélyt adott Orbán Viktor - Pólókon és bögréken a firkája

Szijjártó Péter: a szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések, fókuszban a nyugdíjasok + videó

Rétvári Bence: Brüsszel Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni

Megfutamodott Magyar Péter

Teltházas lesz a győri Háborúellenes Gyűlés, kiderült, kik a fellépők

Menczer Tamás: Bódis Kriszta elárulta, a Tisza Párt szerint a bevándorlás nem lényeges