
Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart
A szörnyű eset még november 11-én történt, mikor egy csapat fiatal férfi rátámadt egy 20 éves hajléktalanra a szlovákiai Galgócon – írta meg az Új Szó csütörtökön.
A fiút először az autójukba kényszerítették és megverték, majd egy közeli faluban egy földútra tértek be, ahol kidobták a fiatalt az autóból. Ezt követően a jobb lábánál fogva a kocsihoz kötötték, majd kilométereken keresztül húzták a jármű után – számolt be egy helyi lap a rendőrség közleménye alapján.
A fiatalnak végül sikerült kiszabadulnia a kötél szorításából, ezután viszont ismét ütlegelni kezdték, vetkőzésre kényszerítették, elvették a mobilját, a személyi igazolványát és a nála lévő 5 eurós bankjegyet, majd tovább bántalmazták.
A verést már csak akkor fejezték be, mikor a 20 éves áldozat elvesztette az eszméletét.
A magatehetetlen fiatalt ezután a csomagtartóba tették és Bajmócska községben, egy buszmegállóban dobták ki. A fiúban azonban a történtek ellenére is még volt annyi erő, hogy reggel egy háznál kérjen segítséget, onnan súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A lap szerint tettük indítéka az volt, hogy a hajléktalan férfi meglátta őket, amikor betörtek egy ingatlanba, majd feljelentette a csapatot.
A bíróság az elkövetőket előzetes letartóztatásba helyezte, és közölte, hogy „a 18, 20, 21, 26 és 31 éves férfiak ellen már korábban is indult eljárás, többnyire erőszakos bűncselekmények miatt”.
Amennyiben bűnösnek találják őket akár 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése