
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A floridai család egy kellemes Disney World-beli kiránduláson gyanútlanul ült fel a fiú kedvenc filmjének, A galaxis őrzői-nek témájából épített hullámvasútra, amikor az 5 éves kisfiuk 20 másodperccel a menet indulása után hirtelen rosszul lett.
Az anyuka elmondása szerint a kis Ernesto elájult, és "egész út alatt nem tudta őt felébreszteni.
Christine Tagle tehetetlen volt, kénytelen volt a megállt szívű kisfiával kivárni, amíg lejár a hullámvasút menetideje. Ekkor rögtön segítségért kiáltott.
A vidámpark néhány alkalmazottja sietett a helyszínre és egy hordozható defibrillátorral élesztették újra a kisfiút.
A gyerek állapotának stabilizálásában egy szolgálaton kívüli, sürgősségi osztályon dolgozó házaspár is segédkezett a mentők megérkezéséig, akik helikopterrel szállították kórházba az élet-halál között lebegő kisfiút.
A kórházban kiderült, hogy a kis Ernesto rosszullétét egy öröklött szívbetegség, úgynevezett katekolaminerg polimorf kamrai tachycardia, más néven CTVT – okozta.

Fotó: Ernesto Tagle Facebook-oldala
A kórházban az 5 éves kisfiú napokig feküdt eszméletlenül, majd egy másik kórházban elvégzett sürgősségi szívműtét után teljesen felépült, és már otthonában lábadozik családjával.
Édesapja elmondása szerint jól van, agy- vagy szívkárosodás nélkül élte túl a rosszullétet.
A szülők a közösségi médiában osztották meg az örömhírt, és hálájukat fejezték ki az újraélesztésben segítő vidámparki alkalmazottaknak, kiemelve a segítségükre siető, szolgálaton kívüli sürgősségis házaspárt.
Elmondásuk szerint többek között az ő gyors segítségnyújtásuknak köszönhetik kisfiuk életét, továbbá annak, hogy a Disney World vidámparkokban sok helyen található hordozható defibrillátor.
Kiemelték az újraélesztési képzéseken való részvételek fontosságát is.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott