
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Visztula felett a belvárosi szakaszon átívelő Slasko-Dabrowski és Swietokrzyski hídon néhány, fényvisszaverő mellényt viselő aktivista hétfő délelőtt az úttestre feküdt, emiatt egy időre leállt a forgalom - közölte az onet.pl hírportál.
A helyszínre kiérkező rendőrök lekísérték az aktivistákat az úttestről, igazoltatták és arról tájékoztatták őket, hogy büntetőjogi eljárást kezdeményeznek ellenük - közölte a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióval Malgorzata Wersocka, a varsói rendőrfőkapitányság sajtóosztályának munkatársa.
Az Utolsó Nemzedék X felületén pénteken jelezték, hogy a forgalom akadályozására készülnek varsói hidakon. Az akciót azzal indokolták, hogy a kormány figyelmen kívül hagyta a csoport eddigi leveleit és tiltakozásait.
A bejelentésre reagálva a rendőrség hétfő reggeltől megerősítette őrjáratait kilenc fővárosi híd környékén.
Az Utolsó Nemzedék többek között azt követeli, hogy a lengyelországi autópályák építésére előirányzott források száz százalékát közösségi közlekedésre fordítsák, valamint a helyközi járatokon országszerte vezessenek be olcsó havibérletet.
Március elején a csoport tagjai narancssárga festékkel öntötték le a lengyel főváros jelképét, a Visztula partján 1939 óta álló Varsói Sellő szobrát, és megzavarták a varsói Nemzeti Filharmónia hangversenyét.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott