
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Végzetes balesetet szenvedett egy brit turista Ibiza szigetén keddre virradó éjszaka. A 19 éves lány egy négycsillagos, csak felnőtt vendégeket fogadó szálloda hatodik emeletéről zuhant a mélybe San Antonio-ban hajnali három óra körül – számolt be a Mirror.
A helyszínre érkező mentőcsapat már hiába próbálta megmenteni a fiatal életét, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.
A helyi hatóság vizsgálatot indított az ügyben, de a halál pontos okára csak a boncolás derít majd fényt. Egy jól értesült rendőrségi forrás szerint minden jel egy véletlen balesetre utal.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között


