
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Kiesett egy gyerek az ablakon hétfőn reggel nyolc óra körül a nyugat-németországi Essenben – számolt be a Bild.
A hároméves kisfiú egy társasház második emeletéről zuhant le a járdára. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba, állapotáról egyelőre bővebben nem közöltek.
Rettenetes és ijesztő, ami az észak-rajna-vesztfáliai városban történik ezen a nyáron, ugyanis pár hét leforgása alatt ez már az ötödik eset, hogy gyerek esik ki az ablakon.
Június 20-án az egyik déli kerületben egy egyéves kisfiú zuhant ki egy lépcsőház második és harmadik emelet közti ablakán, majd pár nappal később a kórházban életét vesztette.
Még ugyanezen a napon az Essen északi részén egy négyéves kislány az ablakpárkányon elvesztette egyensúlyát, és tizenkét métert zuhant. Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, de végül túlélte a balesetet.
A rendőrség valamennyi esetben eljárást indított, és nyomozást folytat a szülőkkel szemben.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót