
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A 31 éves Ashley Grundy és a 39 éves Steven Robinson 2018. május 19-én összetűzésbe keveredett egy vendéggel, majd meg is fenyegették azt a Baron's Rest pubban, Astley Village-ben, Chorley közelében. Ügyükben most hoztak határozatot.
Másnap a hajnali órákban az áldozat házához hajtottak, ellopták házikedvencét, Bailey-t, majd visszamentek a kocsmába, ahol végrehajtották a hátborzongató tettet - írta meg a Mirror.
Miután a kocsma melletti területen eldobták a kutya holttestét, a fejét az áldozat édesanyjának kilincsén hagyták, aki kisgyermekével együtt, sokkos állapotban fedezte fel az elborzasztó látványt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrség az esetet követően nyomozást indított és kérvényezte a kegyetlen páros bíróság elé állítását.
A térfigyelő kamera felvételein a rendőrök olyan képeket fedeztek fel, amelyeken Robinson a bokorba dobott egy gondosan becsomagolt tárgyat. Később kiderült, hogy Bailey lefejezett holtteste volt az.
Paul Harrison őrnagy, a lancashire-i rendőrség munkatársa azt mondta, hosszadalmas nyomozás volt, amelyben számos tiszt vett részt. Órákon át ültek a kamerafelvétel felett és lesújtó eseményeken kellett keresztülmenniük annak érdekében, hogy összehasonlítsák Bailey fejének és tetemének DNS-ét a Grundy és Robinson által használt járműben található vér DNS-ével.
Grundyt és Robinsont a prestoni koronabíróságon 19 hónapig tartják fogva felháborító büntettük miatt.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott