
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Lelőtte saját édesanyját, majd mostohaapját is megpróbálta kivégezni egy 14 éves lány az amerikai Rankin megyében kedden délután – tájékoztatott a WLBT.
A fegyverzajról helyi idő szerint délután öt óra után röviddel értesítették a rendőrséget. Az egyenruhások ezután nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol rábukkantak a tanárként dolgozó 40 éves Ashley Smylie holttestére, valamint vállán megsebesült párjára.
A férfi elmondta a hatóságoknak, hogy amikor hazaért, holtan találta feleségét, 14 éves mostohalánya pedig egy pisztolyt szorongatott. Ezt követően a tinédzser rálőtt a nevelőapjára is, akinek végül sikerült nagy nehezen elvennie tőle a fegyvert.
A kamasz ekkor kifutott a házból az udvarra, átugrott a kerítésen és elmenekült, de a rendőrök otthonától nem messze elfogták. Letartóztatták, majd a fiatalkorúak börtönébe szállították, ahol vélhetően a bíróság döntéséig benntartják.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló