
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A szörnyű gyilkosság 2019-ben történt, miután az 52 éves Mark Latunski egy társkereső alkalmazáson kezdett el beszélgetni a 25 éves főiskolai hallgatóval, Kevin Bacon-nel.
Az elvetemült férfi karácsony este felcsalta magához a főiskolást, akit hátba szúrt, majd elvágta a torkát. A halálos késelés után meg is csonkította áldozatát. Levágta heréit, majd meg is ette azokat. A testének maradványait pedig a bokájánál lógatta fel egy titkos alagsori szobában.
Három nappal később fogták el az elkövetőt, majd bíróság elé állították, ahol előbb őrültnek vallotta magát. Így alkalmatlannak tartották a kihallgatásra, ám egy nyolchónapos kórházi kezelést követően 2020-ban már kompetenssé vált a tárgyalás megtartására és bevallotta a bűneit.
Végül azonban most életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között