
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A Batangas tartományban, Manilától mintegy 66 kilométerre délre található vulkán csütörtökön tört ki, három kilométer magas hamu- és gőzoszlopot lövellve a magasba. Mark Timblal, a manilai országos katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy csütörtök óta összesen 13 faluból körülbelül 2784 ember hagyta el otthonát, bár a helyi hatóságok nem rendeltek el kötelező evakuálást.
A Fülöp-szigetek szeizmológiai és vulkanológiai intézete (Phivolcs) az ötig terjedő skálán hármas fokozatúra emelte a veszélyszintet, és felszólították a környékbelieket, maradjanak távol a vulkán környékétől. Az elmúlt 24 órában 29 vulkánkitörést jelentettek, amely nyomán a levegőben jelentősen emelkedett a kén-dioxid szintje.
A Taal legutóbb 2020 januárjában tört ki, ekkor több mint 376 ezren hagyták el otthonaikat, és az ideiglenes szállásokat is elérő hamueső nyomán 39-en meghaltak. A viszonylag kisméretű vulkán az azonos nevű tó közepén kiemelkedő szigeten fekszik, s magában a tűzhányóban is található egy vízzel teli kráter. A festői szépsége miatt sok turistát is vonzó vulkán 1572 óta 33-szor tört ki. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik.
MTI

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló