
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Úgy tűnik, ezentúl már csak otthon hódolhat kedvenc függőségének az a 45 éves walesi nő, akinek egész testét tetoválások borítják. Melissa Sloan-t rengeteg kellemetlenség érte már szokatlan külsője miatt, most pedig már a tetoválószalonokból is kitiltották, ugyanis nem hajlandóak hozzányúlni a művészek – írta csütörtökön a LadBible.
A nő hivatalosan is „Nagy-Britannia legtetováltabb anyukája”, pontos számot nem is tud mondani, de mintegy száz "alkotás" borítja a testét.
Formabontó és sokak számára riasztó megjelenése miatt húsz éve nincs munkahelye. Állítása szerint több álláshirdetésre is jelentkezett már ez idő alatt, azonban minden a találkozás alkalmával úgy néztek rá, mintha nem is ember lenne.
Melissa nagyon szeretné bizonyítani, hogy az emberek tévednek vele kapcsolatban, mikor előítéletesen kezelik.
Már egy kocsmából is kitiltották, és nagy vihar kavart ügy lett belőle, mikor csak az ablakon keresztül engedték neki szemlélni azt az iskolai karácsonyi műsort, amelyben gyereke is szerepelt.
Mivel már a tetoválószalonokban sem kívánatos vendég, megtalálta a módját, hogyan ne kelljen egyikbe se betennie a lábát. Saját készlete van otthon, és amikor csak kedve tartja, tetoválja magát, időnként még párja is besegít.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott