Kiterjedt droghálózatot számolt fel a rendőrség - Videó

A rendőrségi rajtaütés során 75 millió forint készpénzt foglaltak le, de egyéb értékes vagyontárgyak is előkerültek.

2021. május 27. 14:36

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói és vizsgálói vezetésével szerdán összehangolt rajtaütés keretében 16 helyszínen egyszerre tartottak kutatást. A rendőrök kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat fogtak el, a szegedi mellett, hódmezővásárhelyi, kisteleki, szolnoki és kiskunalasi ingatlanokban - közölte a rendőrség.

A hálózatot 2020 novemberében hozta létre egy 30 éves szegedi férfi, és barátnőjét, valamint két nővérét is bevonta a kábítószerterjesztésbe. A nők adagolták és csomagolták, majd a férfi utasítására a megbeszélt helyen és időben, harmadik társukkal a vásárlóknak átadták a kábítószert.

A rajtaütés során a rendőrök több száz gramm úgynevezett kristályt és marihuánát, valamint az azok kiméréséhez és csomagolásához szükséges eszközöket foglaltak le. Ezzel egyidőben több mint 74 millió forint értékű készpénzt, értékpapírt, arany ékszereket és egy Porsche Panamera-t foglaltak le, továbbá zár alá vettek egy házat és egy lakást is, mint bűncselekményből származó vagyont.

A hat feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták, előállították és őrizetbe vették. Ellenük bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult bünetőeljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon – írta meg a police.hu.

 

Emberi ujjat találtak egy gyorséttermi hamburgerben
A vendég már jóízűen falatozott, amikor az ételből egy emberi ujj került elő.
Kegyetlenül meggyilkolták a kóbor állatokat etető, idős nőt
A nyugdíjas nő minden reggel korán felkelt, hogy megetesse az otthontalan állatokat.
„Egészségünkre” - hangzik a magyar származású világsztár szájából egy reklámban
Az Oscar-díjas Adrien Brody szinte tökéletes kiejtéssel mondja ki a magyar szót.
Háromszázmilliót csalt ki, mindezért nyolc évet kapott
Közvetítőként huszonkét sértettől csaknem 300 millió forintot csalt ki, amit saját céljaira, illetve tartozásainak k...
Megmentették a sírásó életét a szabolcsi temetésen
A szabolcsi temetésen összeesett a sírásó, a lelkész a sírok között sietett a segítségére.
Már nem érdekli, hogy mit gondolnak róla
Számtalan sikerműsor, boldog párkapcsolat és egy családi vállalkozás. Ez csak néhány dolog abból, amit Ördög Nóra el...
Összeomlott az anya a temetésen
Az egész országot megrázta annak a 16 éves vajai fiúnak a története, aki nemrég az iskolai zaklatások miatt dobta el...
Tények teljes adás, 2021. szeptember 17., péntek
GYÁSZ - Eltemették a vajai fiút, aki az iskolai zaklatás miatt lett öngyilkos. Anyja és az osztálytársai egymást öle...
Gyászol a zenei világ: elment a legenda
68 éves korában elhunyt Póka Egon, a magyar blues és a rock zene megkerülhetetlen alakja. A legendás zenész, aki a 7...
Majkától félnek, de dolgoznának vele
Izgalmas tehetségeket láthattunk a Sztárban sztár leszek! múlt hétvégi adásaiban. Horváth Szilvi szó szerint elsülly...