
Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták
Levélben fordultak Orbán Viktorhoz a hazai személytaxis ágazat túlnyomó részét tömörítő érdekképviseletek és gazdasági szereplők.
A hétfőn kiküldött írást – amely a Világgazdasághoz is eljutott – több miniszter is megkapta, így Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Nagy Mártongazdaságfejlesztési miniszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

Fotó: MTI/ Földi Imre
Ebben a taxisok határozott kéréssel fordultak a miniszterelnökhöz: azt szeretnék elérni, hogy a kormány támogassa az ágazatot abban, hogy a budapesti taxiközlekedésben az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott hatósági ár megmaradjon.
Ezt a törekvésüket azzal indokolják, hogy a szabályozás 2013-as bevezetése óta számos téren jótékony hatást fejtett ki. Ezért a taxisok ehhez folyamatosan és határozottan ragaszkodnak, és ezt minden lehetséges fórumon a legnagyobb egyértelműséggel ki is fejezik.
Arról tájékoztatták a kormányfőt, hogy valamennyi, az érintett személytaxis vállalkozók bevonásával készült felmérés 80 százalék feletti támogatottságot mutat a rögzített hatósági ár mellett.


Szerintük a szabályozás mégis veszélybe került, legalábbis az elmúlt időszakban törekvések látszanak arra, hogy a fix tarifát szabad vagy részben szabad piaci árral váltsák fel.
"Ez pedig semmivé tenné mindazt az előrehaladást, amit a személytaxis ágazat az elmúlt tíz évben elért" – fogalmaztak.
Ezért arra kérik Orbán Viktort és a minisztereket, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel támogassák az ágazat egyértelmű törekvését a jelenlegi rögzített hatósági ár megvédésére.
A kérés mögött ténylegesen valódi konszenzus látszik: a levelet mások mellett aláírta a 6x6 Taxi Kft., a Best Taxi, a BKIK, a City Taxi Szövetkezet, a Debrecen City Taxi, a Dunaújváros Főtaxi, a Főtaxi, a független szolgáltatók képviselője, azOrszágos Taxis Szövetség, a Taxi 4 Kft. és a Taxisok Világa magazin is.

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt