
Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit
A miniszterelnök szerint a Tiszánál teljesítmény eddig sem volt, a bizalmat pedig szétverik a lebukások, így a Tisza jelszava: a választásig nem mondunk semmit, utána viszont mindent lehet.
Közben mi napról-napra erősítjük a bizalmat a gazdasági programunk végrehajtásával.
Megindult a 3 százalékos Otthon Start, adómentes a GYED és a CSED, 50 százalékkal növeltük a családi adókedvezményt, és a postások már viszik a 30 ezer forintos élelmiszerutalványt a nyugdíjasoknak. Na, ez teljesítmény, és ez bizalmat épít
– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök a legutóbbi intézkedésekre.
A miniszterelnök hangsúlyozta: most már mindenki elhiszi, hogy a Fidesz–KDNP-kormány a gazdasági program többi lépését is megcsinálja. „Erre a magyar politikában a legerősebb garancia a szavunk” – tette hozzá Orbán Viktor, azzal folytatva, az út nyílegyenes a választásokig: végrehajtják a programjukat és teljesítik amit vállaltak.
Provokációra számítanak a Kötcsei Pikniken
A kiskakasnak nem maradt más, csak a balhé. A hírek szerint Kötcsén provokációt terveznek a polgári piknik idejére. Kíváncsian várjuk, Tarr Zoltánt kiengedi-e a kiskakas a karanténból. Hátha megtudhatjuk, mi az, amit titkolnak, de a választás után meg akarnak csinálni
– fogamazott a miniszterelnök.
Csehországban a szóbeli provokációkat már erőszak követte, rátámadtak a győzelem kapujában álló Andrej Babisra, azonban szerinte így sem fogják tudni megállítani.
„Magyarországon is fel kell készülni a kiskakaséktól jövő fizikai erőszakra is. Mindhiába, ahogy Babist Csehországban, úgy itthon bennünket sem lehet megállítani” – szögezte le a miniszterelnök.
Most nem hátradőlni! Most kell fegyelmezettnek, határozottnak és kitartónak lenni. Csak a meló!
– üzente a Harcosok Klubja tagjainak Orbán Viktor.
Címlapfotó: MTI

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban

Kaposvár és Eger is a béke és Orbán Viktor mellett áll, most Dunaújvároson a sor

Orbán Viktor: Egy új korszakban élünk

Ukránpárti cenzor korlátozza a tartalmakat a Facebookon

Orbán Viktor: Baj van a toronyban odaát, a tiszásokat már megérintette a vereség szele

Orbán Viktor: Ha nem a nemzeti kormány marad, kifosztanák a magyar családokat

Szijjártó Péter: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája

Beismerés: a Tisza közvéleménykutatója szerint Magyar Péter elutasítottsága jelentős a pártnélküliek körében

Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort