
Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés
Hunyadi Donatella a kedd reggeli Mokka vendége volt, ahol nutellás croissant készítése mellett elárulta, hogyan sikerült kilépnie édesanyja, Kiszel Tünde árnyékából.
A csinos fiatal 14 éves kora óta dolgozik a modell szakmában, azonban a fotózások és a kifutók mellett mai napig az iskolapadban is megállja a helyét. Donatella ugyanis idén fog diplomázni a Zeneakadémián, ének szakon.
Ám a sajtó sokszor volt hangos attól, hogy kiskorában bántották osztálytársai, amiért újságokban, vagy a televízióban szerepelt édesanyjával. Donatella azonban a Mokkában ragadta meg az alkalmat, hogy elmondja, el voltak túlozva az erről szóló cikkek.
Egy kezén meg tudja számolni, hányszor érte atrocitás Kiszel Tünde lányaként, ugyanis sokszor fel sem ismerik, sőt, legjobb barátai sem tudták megismerkedésükkor, hogy híres az anyukája.
Kezdetben még Tünde naptárkölteményeiben is szerepelt, azonban több mint 10 éve maga döntött úgy, hogy többé nem kíván megjelenni bennük.
Így elmondása szerint nem is kellett kitörnie édesanyja árnyékából, hiszen mindig is Hunyadi Donatellaként és nem Kiszel Tünde lányaként sikerült érvényesülnie mind a magánéletben, mind pedig a karrierjében.

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje