
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Pietro Formis, az olasz származású vadfotós óriási elismerést kapott a napokban, ugyanis jelölték az Év vadfotósa versenyen – írta meg a BBC.
A tehetséges férfi elárulta, hogy általában nem küldi be a fotóit versenyekre, ám legutóbbi alkotása annyira tetszett neki, úgy vélte, ezt a világnak is látnia kell.
Pietro ugyanis egy vízesésben kirajzolódott arcot kapott el, mely többeket egy ragadozó halfajtára, másokat pedig egy kísérteties szellemre emlékeztet.
A vadfotós öröme nagyobb, mint valaha, már izgatottan várja a díjátadót, melyre október 10-én kerül sor.
Nagyon boldog vagyok, és számolom a napokat a díjátadó ceremóniáig. Azt hiszem, látni fogom a legtöbb – mondhatom – kollégámat, de ők a példaképeim és ez pedig a fotózás csúcsa, szóval nem tudom leírni, mennyire boldog vagyok
– mondta az olasz tehetség.
Az angliai Természettudományi Múzeum éves kiállítása – amelyre a pályázatra benevezett alkotások közül 100 fotót válogatnak össze – október 13-án nyílik meg, majd szokás szerint világ körüli útra indul.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott