Kisbajcson nagy a baj: Orbán Viktor is a fertőzött állattartó telepre sietett - videóval

A rendkívül ragályos ragadós száj- és körömfájás több, mint 50 év után jelent meg újra Magyarországon.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen.

A közlemény szerint az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a súlyos gazdasági kárral járó betegség elterjedésének megakadályozása érdekében.

A rendkívül ragályos betegség több, mint 50 év után jelent meg újra Magyarországon.

Az Inforádióban Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh- és Kecskeágazat Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója elmondta, az idei bárányexport felbecsülhetetlen károkat szenved el a vírus következtményeként.

„A kár felmérhetetlen lesz a juh- és kecskeágazatban, akár 10 milliárd forintra is rúghat” – hangsúlyozta az igazgató.


Orbán Viktor és Nagy István is a helyszínen van

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán számolt be arról, hogy személyes látogatást tesz az érintett településen. Mint fogalmazott, az állattartó telepen „nem túl szívderítő” lesz a látvány amivel találkozni fognak. Majd felidézte, hogy emlékszik erre gyerekkorából, akkor volt ugyanis utoljára Magyarországon száj- és körömfájás-járvány.

Ilyenkor meg kell fékezni, a hatóságoknak itt fel kell lépni.

Arra is kitért, hogy ezt a munkát fogja ellenőrizni, illetve a továbbterjedés megakadályozásáról konzultál majd. A rövid bejelentkezésből az is kiderült, hogy a helyszínen már ott várja őket Nagy István agrárminiszter.

Borítókép: Nébih hivatalos Facebook-oldala

2025. március 10. 14:00
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family