
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
Kirabolták az egyik legnagyobb brazil focilegendát, Zicót, nem sokkal azután, hogy vendégként megérkezett a párizsi olimpiai játékokra – számolt be az esetről helyi értesülések alapján a Mirror.
A 71 éves ex-focista éppen taxit hívott szállása előtt, amikor valaki elrabolta aktatáskáját, amelyben egy igencsak mutatós Rolex karóra, egy gyémánt nyaklánc és tetemes összegű készpénz volt, mindennek összértéke pedig átszámítva közel 200 millió forintra rúgott.
A brazil válogatott egykori tagja ellen elkövetett bűncselekmény miatt a francia rendőrség vizsgálatot indított.
Helyi értesülések szerint a rablás mögött egy páros állhat, melynek egyik tagja elterelte Zico figyelmét, a másik pedig megszerezte a milliókat rejtő aktatáskát.
A címlapfotó illusztráció: Instagram/zico

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren