
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Kipukkadt a lufi, semmi különösebb új információ nem derült ki abból a hangfelvételből, amelyet Magyar Péter kedd délelőtt nyilvánosságra hozott, és amelyet az ügyészségen mutat be.
Konkrét bizonyítékok helyett csak egy, a korábbi feleségével, Varga Judittal való rossz minőségű és zavaros beszélgetést közölt.
A homályos beszélgetés során ráadásul rendre ő mondja ki a neveket, emeli ki a lényeges mozzanatokat, érezhetően beszéltetni próbálja egykori feleségét, próbálna belőle súlyos mondatokat kihúzni, felkérdezni – sikertelenül. Az is egyértelmű, hogy egy megvágott felvételről van szó.
Igaz, Magyar Péter már a hétfői, felvételt beharangozó interjújában is visszavonulót fújt, a beígért kormánybuktató információk helyett már csak egy családi veszekedésről beszélt.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Inkább az a kérdés merül fel: mi vitt rá egy embert, hogy titokban felvételt készítsen a feleségével folytatott beszélgetésről? Ő azzal érvelt, hogy ezzel „családját próbálta védeni”. Ráadásul erős fenntartásokkal kell kezelni egy olyan vitahelyzetet, amikor a feleség nyilvánvalóan fél az agresszív férjétől.
– Valakiről a beleegyezése nélkül hangfelvételt készíteni jogellenes, ennek alapvetően polgári jogi szankciói vannak, bizonyos esetekben azonban büntetőjogi relevanciával bírhat – figyelmeztetett korábban a Magyar Nemzet megkeresésére ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász azt is elmondta, a felvétel manipulálása szintén bűncselekmény lehet, sőt a bizonyíték hamisítása alkalmas a választások tisztaságának megkérdőjelezésére.
– Nincsen olyan emberi kapcsolat, amelyet építene a beszélgetések felvétele – vélekedett Hal Melinda klinikai szakpszichológus is.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár