
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A közösségi médiában közzétett felvételeken látni lehet, hogy a víz helyenként vállmagasságig ért. A hatóságok megkezdték a mentést. A csengcsoui egyetemi kórház mintegy hatszáz, súlyosan beteg páciensét is evakuálni kellett, mivel megszakadt az áramszolgáltatás az intézményben.
Csengcsou számos utcáját is elárasztotta a víz, megbénítva a közlekedést. Az áram- és ívóvízszolgáltatás több helyen összeomlott. A kínai nagyváros repülőtere kénytelen volt 270 járatot törölni.
Az utóbbi napokban több mint tízezer embert kellett evakuálni a katasztrófa sújtotta térségből.
Erős viharokat jelentettek Kína déli részén is, ahol a Cempaka névre keresztelt tájfun Kuangtung tartománynál érte el a partokat óránkénti 110 kilométeres széllökésekkel. A Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen vasárnap beszakadt két gát a súlyos esőzések miatt.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott