
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az északkelet-kínai város rendőrkapitányságának közleménye Katheryn A. Wilson, Robert J. Snelling és Stephen W. Johnson néven azonosította a gyanúsítottakat, akik a helyi hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének (NSA) megbízásából cselekedtek.
A rendőrség szerint a támadások célpontjai a játékok előtt és alatt is az irányításukra szolgáló rendszerek, például a regisztrációval, a versenyekre való nevezéssel és az utazással kapcsolatos felületek voltak, amelyeken mind hatalmas mennyiségű, a játékokkal kapcsolatban álló személyek kényes, személyes adatait tárolták - áll a jelentésben.
Ezenkívül a gyanúsítottak megtámadták Hejlungcsiang tartomány létfontosságú infrastruktúrájának számítógépes rendszerét is, egyebek között az energiarendszert, a közlekedést, a víztározókat, a távközlést és a védelmi kutatóintézeteket célozva meg - tették hozzá.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Lin Csien kínai külügyi szóvivő kedden elmondta, hogy a támadások súlyos károkat okoztak a kulcsfontosságú infrastruktúrában, a nemzetvédelemben, a pénzügyekben, valamint a kínai állampolgárok személyes információinak biztonságában.
Kína már többször kifejezte aggodalmát az Egyesült Államoknak az infrastruktúrája elleni kibertámadások miatt. Felszólítjuk az amerikai felet, hogy felelősségteljesen álljon a kiberbiztonsági kérdésekhez, és állítsa le a Kínát érő támadásait
- mondta Lin.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott