
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy Floridába tartó magángép robbant fel szerdán Dominikában, amikor kényszerleszállást próbált végrehajtani. A leszállás azonban nem sikerült, a repülő a földön lángokba borult. A halottak között hat amerikai, egy venezuelai és két dominikai állampolgár volt.
Jose Angel Hernandez, ismertebb nevén Flow La Movie, egy többnyire latin rappereket menedzselő zenei producer volt. Rajta, és a családján kívül huszonegy, tizennyolc és tizenhárom éves fiatalok is vannak az áldozatok között.
Egy videó is felkerült az internetre, amelyen a füstölő gép látszik:
A légitársaság, amelynek a több mint kétmillió dolláros gép a tulajdona volt, azt nyilatkozta, hogy teljes vizsgálatot végeznek a tragédia ügyében. A tűzoltók tájékoztatása szerint úgy tűnik, hogy a repülő már sérült volt a felszállás pillanatában. A hatóságok szerint még túl friss az eset ahhoz, hogy meg tudják állapítani a pontos okot.
Az egyik áldozat hozzátartozója azt nyilatkozta, hogy „Problémák voltak a géppel, és ezt tudták.” - írja a Daily Mail.
Címlapfotó: twitter.com/Miralba

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott