
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Legalább kilencen sebesültek meg Hollywood egyik strandján, miután – egyelőre tisztázatlan okok miatt – két csoport fegyveres vitába keveredett. A New York Times információi szerint az incidens kitörésekor eluralkodott a pánik, és több tucat ember menekült a helyszínről. A rendőrség helyszínre érkezése után azonnal megkezdte a sebesültek elsősegélyben részesítését, több áldozatot pedig kórházba szállítottak.
A lövöldözés sebesültjei között négy 1 és 17 éves kor közötti gyerek, valamint öt 25 és 65 éves korközötti felnőtt is van. Deanna Bettineschi, a rendőrség szóvivője a hétfő éjjeli második sajtótájékoztatóján elmondta, este még egy sebesültet műteni kellett, a többiek állapota pedig stabil.
Az még egyelőre tisztázatlan, hogy miért támadt egymásra a két csoport. A rendőrség egy embert még éjjel letartóztatott, egy elkövetőt pedig még mindig keresnek.
Idén egyébként május 29-én, hétfőn tarották amerikában a Memorial Dayt, azaz az Emlékezet Napját, amikor azokról emlékeznek meg, akik az amerikai fegyveres erőknél teljesített szolgálatuk közben vesztették életüket. Ezt a napot ünnepelték azok a járókelők is, akik hétfőn a forgalmas Hollywood Beachen sétáltak.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják