
Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának
Mint arról korábban a portál beszámolt, a napokban nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatai, amelyek kapcsán érdekesség, hogy Gyurcsány Ferenc elszúrta a vagyonnyilatkozatát, bevallásában meglepően „nagyvonalúan”, havi közel egymillió forintot „kerekített” lefelé.
Kálmán Olga is kitöltötte vagyonnyilatkozatát
A DK-vezér pártja országgyűlési képviselője, Kálmán Olga viszont élt az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel, s rögtön kihagyta a vagyonnyilatkozatból a hírügynökségi cégét – hívta fel erre a figyelmet a mandiner.hu.
A korábbi hazai vagyonnyilatkozati rendszer szerint az országgyűlési képviselőknek minden gazdasági társasággal kapcsolatos érdekeltségükről nyilatkozniuk kellett, azonban az új, Európai Unióban alkalmazott, és hazánkban annak mintájára a közelmúltban bevezetett vagyonnyilatkozati rendszer szerint a képviselőknek már csak olyan gazdasági társaságokban lévő érdekeltségeikről kell nyilatkozniuk, „amely befolyást gyakorolhat a közpolitikával kapcsolatos kérdésekre.”

Fotó: illusztráció (MTI/Szigetváry Zsolt)
Kálmán Olga korábbi vagyonnyilatkozatában a szabályzásnak megfelelően minden gazdasági érdekeltségéről, így a K.O Press Hírszolgáltató BT.-t illető érdekeltségeiről is beszámolt.
Legfrissebb vagyonnyilatkozatából viszont – vélhetően az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel élve – a Gyurcsány-párt képviselője immár kihagyta hírügynökségi cégét.
Kálmán Olga cége egyébként többek között hírügynökségi tevékenységgel, könyvkiadással, napilapkiadással, egyéb időszaki kiadványok kiadásával, világháló-portál szolgáltatással, vezetési tanácsadással és kommunikációval foglalkozik. Ez a tevékenységi kör egyébként bizonyos esetekben a jelenlegi szabályozás szerint határterületnek is minősülhet, hiszen, ha például politikai kommunikációs tanácsadást vagy közéleti, politikai tematikájú napilapot, könyvet, kiadványt ad ki a cég, az akár bele is eshet azon bevallani köteles gazdasági társaságok körébe, amelyek befolyást gyakorolhatnak a közpolitikával kapcsolatos kérdésekre.
Kérdés még az is, hogy ha a Gyurcsány-párt képviselője is él az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel, mennyire hiteles a baloldali pártok és média eddigi narratívája, amely igencsak szájhúzva fogadta az új vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését – tette hozzá a mandiner.hu.

Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Eddig sosem látott videó került ki az internetre a verekedő Magyar Péterről

Orbán Balázs szerint a végén csak kiderült az igazság

Orbán Balázs: Magyar Péter is pontosan tudta, hogy a brüsszeli főnökei g*ci nagy háborúra készülnek

Deák Dániel leleplezte a Tisza Pártot – őket képviselik valójában

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Orbán Viktor: Azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel