
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Múlt héten szörnyű tragédia érte a homoródszentmártoni gólyákat Romániában, a fészkük ugyanis egy rövidzárlat miatt lángra kapott – derült ki a város hivatalos Facebook-bejegyzéséből.
Az önkéntes tűzoltók igyekeztek mihamarabb megfékezni a lángokat, ám a fészekben lévő három kis fiókát már nem tudták megmenteni.
Jakab Attila, a község polgármestere egy helyi lapnak elárulta, hogy idén már nem ez az első eset. Tavasszal is kigyulladt egy fészek, az azonban szerencsére üres volt.
Homoródszentmárton első embere hangsúlyozta, hogy a hasonló káresetek elkerülése végett villanypóznákra szerelhető fészektartókat is készíttetetett az önkormányzat, amelyeket a korábbi években szereltek fel, sajnos azonban nem jutott ebből mindenhová.
A tragédiát követően újabb fészektartókat szereztek be, jelenleg egyeztetnek az áramszolgáltatóval, hogy azokat mikor és hogyan tudják felszerelni.
Címlapfotó: Homoródszentmárton Község Önkéntes Tűzoltóságának hivatalos Facebook-oldala

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban