
Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó
Ellepte a tömeg az egyik hibás ATM-et kedden Nagy-Britanniában, mert az automata duplán fizette ki a felvenni kívánt összeget az ügyfeleknek – számolt be a furcsa esetről a LadBible. Az elromlott bankautomata híre gyorsan elterjedt a helyiek körében, nem sokkal a hiba felismerése után pedig már kígyózott a sor az utcán. A plusz pénzre várakozó emberekről egyikük videót is készített, amire alig két nap alatt már több száz hozzászólás érkezett.
Majd amikor megnézik az egyenlegüket, akkor rájönnek, hogy csak duplán vonta le a pénzt, és nem ingyen kapták
– írta egyikük, mire egy másik kommentelő hozzátette, lényegében a saját számlájukról loptak pénzt.
Természetesen a hiba kihasználásával ingyen pénzhez jutni büntethető, ezért lopás miatt akár eljárást is indíthattak volna a felsorakozó tömeg ellen. A bank szóvivője ugyanakkor közölte, hogy az ATM-et azóta megjavították, az ügyfelek pedig már a szokásos módon használhatják. Hozzátette, hogy a probléma viszonylag kevés tranzakciót érintett, és nem szeretnék visszakövetelni a tévesen kiosztott összegeket.
Címlapfotó: Twitter/@Ig1Ig3

Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó