
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Csendes most a felvidéki Nagymegyer, ahol az egyik háznak az udvarán, a homokozó alatti vízaknába rejtve találták meg a 31 éves kézilabdázó, Simsik Cyntia holttestét. A gyanú szerint a 44 éves élettársa fojthatta meg, majd egy műanyag zsákba tekerte. A gyilkosság azonban az egyik ismerőse szerint nem látszott rajta, az azt követő napokban ugyanis nála kávézott egy étteremben.
Gyuri kijött kávézni, mintha mi sem történt volna
- mondta Angyal Imre a Tényeknek.
Cyntia családja szerint a kézilabdázó már egy ideje el akart költözni az férfitől, de tudta, hogy nem engedte volna el a közös 4 éves kislányukat. A helyiek is azt beszélik, hogy ezen veszhettek össze.
Cyntia eltűnését az édesapja jelentette be, aki egy olyan sms-t kapott, amiben az állt, hogy a nő öngyilkos lesz, azonban ezt helyesen írták, ami nem volt jellemző a kétgyermekes édesanyára. A helyi polgárőrök nagy erőkkel keresték, akiknek gyanús lett, hogy az élettársa nem engedte a házkutatást.
Most azonban rettegnek a volt nyomozótól, mert jogsérelemre hivatkozva akár szabadon is engedhetik.
Mivel 11 órát jogtalanul volt letartóztatva, és ez azt mondja ki nálunk a törvény, hogyha valaki jogtalanul van, vagy hogyha eljárási hiba van, akkor muszáj kiengedni előzetes letartóztatásból és egészen addig, míg jogerősen nem lesz elítélve, addig szabadlábon védekezhet
– mondta Szedlák Krisztián a Szlovák Polgárőrség elnöke.
A polgárőrök tartanak attól, hogy bántalmazni fogja őket a 44 éves férfi, mivel ők voltak azok, akik lebuktatták az emberöléssel gyanúsított Cs. Györgyöt.
Hogyha esetleg kiengedik előzetesből, akkor már ha tényleg ő volt az elkövető, akkor egy ilyen embernek teljesen mindegy, hogy 1, vagy 2, vagy 3 emberrel fog végezni, mert többet úgyse kaphat érte
– tette hozzá.
Cyntiát hétvégén eltemették, a nagyobbik, 9 éves kisfia is összetört. Úgy tudni, a sportoló szülei szeretnék felnevelni a két félárván maradt unokájukat.

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval