
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
Bizonyára már sokan találkoztak a jelenséggel egy-egy ágyneműhúzás során, sőt, vannak, akik csalódva tapasztalták, hogy szinte lehetetlen kimosni a sárgás foltokat a párnákból.
Most szakértő fedte fel, mik okozzák az elszíneződéseket, illetve azt is megosztotta, mivel távolíthatjuk el könnyen őket – írta meg a Mirror vasárnap.
A férfi ápolószerek, mint a zselé vagy hajhab könnyen átkerülhetnek a párnákra, ami elszíneződéshez vezethet. Ezenkívül a hormonális különbségek is szerepet játszhatnak a dologban. Az izzadság és a bőr olajos összetételének változásai akár a foltok mértékét is befolyásolhatják
- árulta el Fabio Perrotta, majd hozzátette, hogy a férfiak ebből a szempontból rosszabb helyzetben vannak.
Ők ugyanis jelentősebb arcszőrzettel rendelkeznek, melyeken sokkal nagyobb mértékben tapadhatnak meg akár az olajok, akár a poratkák, melyek átvándorolnak az ágyneműhuzatra és az alatta lévő párnára.
A szakember azonban a „diagnózis” felállítása után sem hagyott magunkra, elárulta, milyen praktikákat vethetünk be a makacs foltok ellen.
Általában pár órára kiteszem a napra az adott párnát, ez segíthet a természetes fehérítésben és felfrissítésben, majd citromlevet és szódabikarbónát használok. Fontos azonban, hogy minden esetben olvassuk el a párnán található, tisztításhoz kapcsolódó utasításokat
- figyelmeztet.
Címlapfotó: Cam hivatalos Twitter-oldala

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be